Az alábbi lista egy hat éven át, kétszázezer munkatárssal készült felmérés és interjúsorozat eredményén alapul – most itt bővebb magyarázatok nélkül, tizenhárom olyan állítást olvashatsz, amelyek az elkötelezett munkatársakra jellemzők egy szervezetben.

Az elköteleződés szintje annál magasabb, minél több állítással tudsz egyetérteni.

1. Tudom mit vár tőlem a “szervezet” és mit várnak tőlem a vezetőim. Vannak előttem inspiráló célok a munkámmal kapcsolatban, amelyek kihívást is jelentenek, illetve amelyek elérésével valóban fejlődhetek.

2. Rendelkezem mindennel, ami az előttem lévő célok, a rám bízott feladatok elvégzéséhez szükséges:
megfelelő felkészítéssel, felhatalmazással, eszközökkel, idővel, bizalommal a vezetőim, a munkatársaim és az ügyfelek részéről egyaránt. Vannak tiszta céljaim, a feladataimat támogató és ellenőrző mentorom, iletve “felettesem”.

3. Megvan a lehetőségem a csapatban arra, hogy azt csináljam, amihez tehetségem van, amiben a legjobb  vagyok és amit a legjobban szeretek. A szervezet és a vezetőim ismerik az erősségeimet és olyan feladatokat adnak, amelyben kamatoztathatom mindezeket.

4. Az elmúlt hónapban volt olyan vezető, aki elismerte a munkámat és megdicsért.

5. Van olyan munkatársam vagy vezetőm a csapatban, aki ösztönzi és inspirálja a fejlődésemet a személyes életemben és a munkámban egyaránt.

6. Van olyan vezetőm a szervezetben, aki törődik velem, mint emberrel (nem csak mint “beosztottal”).

7. Számít a véleményem, meghallgatják az ötleteimet és javaslataimat, komolyan veszik a kéréseimet és kritikáimat, bevonnak (az engem is érintő) döntésekbe.

8. A munkatársaim és a vezetőim éreztetik velem, hogy fontos vagyok számukra; kifejezik felém a támogatásukat, hálájukat és megbecsülésüket.

9. A vezetőim és a munkatársaim is elkötelezettek a magas minőség iránt minden területen. Ha rájuk nézek, azt látom, hogy ugyanannyira komolyan veszik a dolgukat, mint ahogyan azt tőlem elvárják.

10. Legalább egy igazán jó barátom, vagyis a legjobb barátaim egyike a csapat tagja – vagy mi több, együtt is dolgozunk.

11. Az elmúlt hat hónapban a szervezet vezetősége személyes megbeszélés során részletesen kiértékelte a munkámat és a fejlődésemet.

12. Kapok lehetőséget, időt, javaslatokat, biztatást és támogatást a vezetőimtől arra, hogy továbbképezzem magam a saját területemen.

13. A csapatban végzett munkám ösztönzi és támogatja a családi életemet, a szeretteimmel tölthető minőségi időt. A munkám kiegyensúlyozottá és boldogabb emberré tesz.

Vezetőként az a feladatunk és felelősségünk, hogy olyan munkakörnyezetet, szervezeti- és munka kultúrát teremtsünk, amelyre e lista minél több állítása igaz.

Nemrég voltam egy előadáson, ahol hallottam egy mondatot, ami napokig eszembe jutott és ami megragadt bennem:

“A vevőid, ügyfeleid nem lehetnek lojálisabbak, mint a céged dolgozói!”

Veled és a szervezetedben mi a helyzet?

Ha érdekel a téma, a lojalitásról szóló blogbejegyzésünket ide kattintva elolvashatod.

Amikor cégvezetőkkel vagy tulajdonosokkal találkozom szinte nincs olyan beszélgetés, ahol ne kerülne elő, hogy kihívást jelent a jó munkatársakat megtalálni és megtartani.
A jó munkatárs nem feltétlenül a jó szaktudást jelenti, hanem a munkához való megfelelő hozzállást és a lojalitást.

A világhoz, és ezen belül a munkához való attitűdünk személyiségünk legmélyebb rétegeiben gyökerezik, ha úgy tetszik „készen” lépünk ki a munkaerőpiacra.

A lojalitás nem kevésbé komplex és mély fogalom.
A megbízhatóság, hűség, együttműködés, kitartás fogalmi körére asszociálok, amikor ezt a kifejezést hallom.

Ki ne szeretne ilyen munkatársakkal együtt dolgozni?

Vezetői coaching során, amikor a munkatársak lojalitása előkerül, meg szoktam kérdezni, hogy mit tesz azért, hogy a munkatársai lojálisakká váljanak, illetve maradjanak?

A válaszok igen széles skálán mozognak – a már jól ismert és persze bevált motivációs eszközök tárháza folyamatosan bővül.
Ki pénzzel jutalmaz, ki több pihenő idővel, ki tanulási fejlődési lehetőségekkel, ki karrier lehetőségekkel, ki változatos munkával.

Vannak  vezetők, akik a szabadságfok növelésével próbálkoznak.
Természetesen korlátok között. Heti egy nap otthoni munka, na jó bejöhetsz később, és persze nem gond, ha elmész a gyerekedért.

Nekem személy szerint a szabadság jön be a legjobban.

Korlátok nélkül.

Amikor visszakérdezett egy vezető, hogy  miért olyan fontos a szabadság, akkor gondoltam csak át, hogy valójában mi is mozgat.

A saját életemet én szeretem irányítani. És ebbe beleértem azt is, hogy az időm felett, mely egyelőre úgy tűnik véges, én szeretnék rendelkezni.

Minden perce felett.

Elvégzem a munkát, szállítom az eredményt határidőre, a megbeszélt minőségben – cserébe had döntsem el én, hogy mindezt mikor, hol és hogyan teszem.

Elsőre vad gondolat ugye?
Még hogy te döntsd el, ma bemész-e az irodába vagy sem?

Összedőlne a cég, ha mindenki ezt csinálná!

Valóban?
Ha ilyen lehetőséget kapnál, te másnap nem dolgoznál?
És harmadnap?
És egy hét múlva?

Szerintem pont az ellenkezője fog történni.

Szárnyalni fog a cég!

Miért?
A munkatársak annyira fogják szeretni, hogy vissza kapták a kontrollt az idejük és az életük felett, hogy a lojalitásért ennél többet vezető nem tehet. Eszükbe sem jut máshol munkát keresni.

Mindent meg fognak tenni, hogy megtartsák a munkájukat, mely lehetővé teszi, hogy teljes életet éljenek.

Minden nap felkelsz az ágyadból és teszed a dolgodat – bármi legyen is az.

De miért? Milyen céllal?
Mi motivál? Miért dolgozol?

Ha a munkánkra gondolunk, ez mindannyiunknál más és más lehet, azonban van bennünk valami közös.

Biztos vagyok abban, hogy mindannyian megpróbálunk valamit jobbá tenni, valamin változtatni. Megpróbálunk találni egy részletet a status quo-ban, valamit, ami zavar minket, amire ráfér a javítás.
Valamit, ami arra vár, hogy megváltoztassuk, és ezt meg is tesszük.

Talán nem úgy gondolunk rá, mint egy nagy, jelentőségteljes és végleges változásra, talán csak egy apróság, de nekünk fontos.

A világot jobbá tevő ideákat, melyek sok embert, vagy érdekcsoportot érintenek, már nem ilyen egyszerű megvalósítani.

Mindegy, hogy ezt rabszolgatartásnak, X-Y-Z generációs munkavállalónak, home-office-nak, rugalmas foglalkoztatásnak, kötetlen munkaidőnek vagy távmunkának hívjuk.

Ilyenkor lép be a képbe a status quo – és a rendszer, mely igyekszik a változást megakadályozni.

Van egy történet, ami szerintem ennek a gátnak nagyon jó példája:

Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe.
Felakasztottak a mennyezetre egy fürt banánt, majd egy létrát helyeztek alá.

Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók hideg vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába.

Minden alkalommal amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán, a többiek a nyakukba kapták a hideg vizet.

Hamarosan a majmok megtanulták, hogy ha valamelyikük elindul felfelé a létrán, azt meg kell akadályozni, különben jön a hideg zuhany.
Rövid időn belül egyetlen majom se próbálkozott felmászni a létrán.

Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot.

Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig ekkor már nem kaptak hideg zuhanyt. A majom pár alkalom után megtanulta, hogy nincs létrára mászkálás.

Ezután lecseréltek még egy majmot. Az új majom persze elindult a létrán és rögtön kapott is érte…

A kutatók első érdekes tapasztalata az volt, hogy a korábban beengedett új majom is részt vett a verésben, bár ő sohasem kapott vizet a nyakába.

A harmadik, negyedik és ötödik majmot is lecserélték, már nem volt egy sem az eredeti 5 majomból, de egyik sem mászhatott fel a létrára, mert a többiek megakadályozták benne.

Ha a majmok tudnának beszélni és mi megkérdeznénk őket, hogy miért viselkednek így, valószínűleg ezt válaszolnák:
Nem tudom – errefelé egyszerűen így működnek a dolgok.
Mert ez mindig is így volt. Ezt így kell csinálni.

Mindig lesznek olyanok, akikben nagyon erős a vágy, és szinte bármit megtennének azért, hogy jobbá tegyék a dolgokat.
Ők azok az eretnekek, akik a status quo láttán azt mondják:
Ez nem mehet így tovább!
Ki nem állhatom ezt a helyzetet. Fel akarok állni és előrébb akarom vinni a dolgokat.
Látom, mi az általánosan elterjedt, és nem szeretem.

A szabályok ismerete és szolgai követése helyett; ahelyett, hogy utasításokat követve, lehajtott fejjel, beilleszkedne, időnként valaki feláll és azt mondja:
Én ezt biztosan nem csinálom!
Ez fontos. Ezáltal sokkal jobb lesz az életünk!

Nem mindenki fogja ezt megtenni és megérteni.
De nincs is szükség mindenkire.

Csak néhány emberre, akik ránéznek a szabályokra és felismerik, hogy értelmetlenek és elavultak.