Hány emberről hallottál már aki azt mondta a halálos ágyán, hogy:
“Bárcsak több időt töltöttem volna el az irodában!”,
vagy
“A fene vigye a gyerekeimet, csak azt sajnálom, hogy nem halmoztam fel nagyobb vagyont életem során…”
Állj meg egy pillanatra és gondolj bele!
Azt az életet éled, amelyet gyerekkorodban megálmodtál magadnak?
Amikor cégtulajdonosokkal, vezetőkkel beszélgetek, nagyon sokszor hallom, hogy sikeresnek tartják magukat a munkájukban, de küszködnek otthon és elhanyagolják a családjukat – persze ez igaz más munkakörre is.
Rengeteget gondolkodtam és beszélgettem a munka-magánélet egyensúly nehéz kérdéséről, és sok megoldásnak tűnő marhasággal találkoztam a slampos péntektől kezdve, az apáknak járó szülési szabadnapokig, amik csak arra jók, hogy elfedjék a lényeget.
Az egyik legfontosabb tény, hogy bizonyos munkakörök és karriercélok egyszerűen összeférhetetlenek azzal, hogy valaki napi szinten, jelentőségteljesen foglalkozzon a párkapcsolatával vagy a családjával – ezen nincs mit szépíteni.
A másik része a dolognak, hogy rengetegen élik úgy az életüket, hogy keményen dolgoznak nap, mint nap (többször olyan munkakörben, amit utálnak) azért, hogy megvehessék azokat a cuccokat, amire igazából semmi szükségük, csak hogy imponáljanak azoknak az embereknek, akiket nem szeretnek vagy lenéznek – ijesztő, hogy milyen ostobán tudunk néha viselkedni.
A megoldás egyéni oldala
Ha változást akarunk az életünkben, akkor szembe kell néznünk azzal, hogy a saját kezünkbe vegyük az irányítást.
A kormány és a vállalatok nem fogják helyettünk megoldani ezt a problémát. El kell engednünk azt a kényelmes vágyunkat, hogy majd kívülről valaki segít rajtunk.
Fel kell vállalnunk a felelősséget és ki kell találjuk, hogy milyen életet akarunk élni. Ha nem vagyunk hajlandóak energiát fektetni saját életünk megtervezésébe, akkor majd megteszik ezt helyettünk mások – és az lehet, hogy nekünk nem fog tetszeni.
Kár lenne kizárólag másokra bízni az életünk minőségének kialakítását. Nekünk magunknak kell megszabni és kikényszeríteni azokat a határokat, melyekhez ragaszkodunk az életünkben.
Felmerülhet benned – mint ahogyan nekem is eszembe jutott – hogy oké, de ez nem csak rajtam múlik…
A könyvesboltok tele vannak önfejlesztő, sikerorientált, “Superman” képző könyvekkel, amik azt sugallják, hogy csak rajtad múlik, TE döntöd el milyen életet élsz, a siker kulcsa a kezedben van.
Rendkívül károsnak tartom ezt a gondolati keretet, mert ha valami balul sül el, vagy elsőre mégsem sikerül, akkor azért is te vagy a hibás – béna.
Azt gondolom, hogy igenis vannak körülmények, melyeket nem csupán érdemes figyelembe venni tervezés során, de hatással vannak a céljainkra és az életünkre is.
A szervezeti oldal
Itt lépnek be a képbe a cégek tulajdonosai és vezetői.
A munkavállalók a cég legértékesebb erőforrásai.
Érdemes lenne velük e szerint bánni!
Lehet nagyon felvilágosultan gyermekmegőrzőt, vagy céges óvodát építeni, hogy naponta minél hosszabban szipolyozhassuk ki a munkatársainkat, de ne gondoljuk azt, hogy ezzel a munka-magánélet egyensúlyát támogatjuk.
Vissza kell adnunk az embereknek a kontrollt az életük és az idejük felett. Csak úgy lesznek képesek megteremteni maguknak azt az egyensúlyt, ami hozzá segíti őket egy elégedettebb élethez.
Ilyenkor szokott megszólalni (vagy inkább a fülünkbe ordítani) a kisördög:
Miért éri ez meg nekem? Hol van ebben a haszon?
A válasz pofon egyszerű.
Ha jól érzem magam a bőrömben, jobban teljesítek. Ha túlterhelem magam és stresszes az életem, akkor pedig csökken a teljesítményem, többet hibázom vagy beteg leszek.
Ha elmehetek a fiam focimeccsére és a lányom fellépésére, akkor jó kedvem van és hálás vagyok – szeretni fogom a céget, ahol dolgozom, amelyik ezt lehetővé teszi nekem. Ha ehelyett bent kell lennem az irodában, akkor pedig frusztrált és dühös leszek.
Az, hogy péntekenként pólóban és farmerban mehetek be dolgozni, tökéletesen lényegtelen a munka-magánélet egyensúly szempontjából.
Ami a bakancslistát illeti.
Amikor majd egyszer nyugdíjas leszek, a társam rég elhagyott, a gyerekek felnőttek és kirepültek, megromlott egészségi állapotban, öregen és trottyosan aligha fogom megmászni a Himaláját.
